Levél a hitvehez
Miklós Rádnoti| Original | Српски превод / Szerb fordítás / Traduzione serba / Serbian tra... |
| LEVÉL A HITVEHEZ | PISMO VOLJENOJ |
| A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háborúba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, s szivemben nappal ujra megtalálom,— hát hallgatok, míg zsong körém felállván sok hűvös érintésü büszke páfrány. | Dubina je puna muka, nemi svet, u ušima mi tišina urla i povičem, ali odgovora nema iz divlje, daleke, ratom omeđene Srbije, a ti si daleko. Glas tvoj dopire kroz snove – danju srce te dotiče – pa ćutim, dok neke ohole biljke oko mene sa prirodom se mire. |
| Mikor láthatlak ujra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék, most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz, így vetít az elme; valóság voltál, álom lettél ujra, kamaszkorom kútjába visszahullva | Ne znam, kad mogu te ponovo sresti bila si čvrsta, teška, kao poema, i lepa kao svetlost, kao senka, koju i nemo i slepo bi našao, sad si izvan horizonta, očima te tražim, um te iznutra priziva, stvarnost u san je sada pretvorena, utonulo u bunar puberteta |
| féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e? s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer, a hitvesem leszel,—remélem ujra s az éber lét útjára visszahullva tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom,— csak messze vagy. Túl három vad határon. S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még? A csókjainkról élesebb az emlék; | ljubomorno pitam: voliš li me još? i da na vrhuncu mladosti jednom supruga ćeš mi biti, – opet se nadam i kad se na budne staze vraćam znam, da jesi. Supruga i družica – samo daleka! Iza tri surovih granica. Već je jesen. Zar me ovde ostavlja? Na poljupce jasna su sećanja; |
| sodákban hittem s napjuk elfeledtem, bombázórajok húznak el felettem; szemed kékjét csodáltam épp az égen, de elborult s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak. Ellenükre élek,— s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem s mégis eltalálok hozzád; megjártam érted én a lélek hosszát,— | čekajući čudo provodim vreme, dok smrtonosni rojevi zuje iznad mene; diveći se plavetnilu neba tvoje oko sam video, ali postalo je mračno i bombama je padati htelo. Rob sam – uprkos njih živim. Procenio sam postojanje i sve što nadu priziva, i duž puteva duha i granica – |
| s országok útjait; bíbor parázson, ha kell, zuhanó lángok közt varázslom majd át magam, de mégis visszatérek; ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg, s a folytonos veszélyben, bajban élő vad férfiak fegyvert s hatalmat érő nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám: a 2×2 józansága hull rám. | do tebe stižem; preko jarkog žara, ako treba i kroz strahote pakla ću se probiti i vratiti; ako treba biću tvrdokoran kao kora drveta, a u stalnoj opasnosti smirenost u zlu odraslih, divljih muškaraca me smiruje i poput hladnog vala: zakon 2×2 me obliva. |
| (Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus-szeptember/) | Lager Heidenau iznad Žagubice u brdima, VIII-IX 1944. |
