L'estaca
Lluís Llach| UNGHERESE 1 (Riccardo Venturi, 2008) | |
| STAURINN Við Siset einn morgun sátum saman við töluðum lágt. Bílana greint við gátum geysast í hver sína átt. Sérðu ekki staurinn sagð'ann sem allir hlekkjast nú við Fyrr en við fáum hann lagðan við frelsið við göngum á snið. Ef allir toga steypist hann. Nú innan skamms hann velta kann látum hann falla, falla, falla. Fúi nær gegnum staurinn þann. Ef að þú tekur fastar í þá mun ég taka fastar í. Þá skal hann falla, falla, falla og loks við verðum frjáls og frí Við erfiði æfin líður. Ekki er tíminn kyrr. í sárum á höndum svíður. En samur er staurinn sem fyrr. Staurinn er staður og þungur og stendur þó fast togum við. Þú sem ennþá ert ungur ættir að leggj' okkur lið. Ef allir toga steypist hann. Nú innan skamms hann velta kann látum hann falla, falla, falla. Fúi nær gegnum staurinn þann. Ef að þú tekur fastar í þá mun ég taka fastar í. Þá skal hann falla, falla, falla og loks við verðum frjáls og frí Nú rödd hans er hætt að hljóma og heyrist ei lengur hans mál. Við finnum það enduróma hið innra og magnast í bál. Þann söng sem að Siset forðum söng bæði morgun og kvöld. ég syng með hans eigin orðum og undir tekur nú fjöld. Ef allir toga steypist hann. Nú innan skamms hann velta kann látum hann falla, falla, falla. Fúi nær gegnum staurinn þann. Ef að þú tekur fastar í þá mun ég taka fastar í. Þá skal hann falla, falla, falla og loks við verðum frjáls og frí | A KARÓ Az öreg Sziszet velem beszélt korán ülve a házkapunál mialatt a napra várakoztunk s a kocsikat erre menni láttunk. Sziszet, nem látod-e a karót melyhez mindenki kötve van? Ha nem tudunk megszabadulni nem járhatunk, nem járhatunk. Mindnyájan húzzunk és lehull, sokáig nem bírhatja a terhet. Ez bizony, hull le, hull le, hull le, már rothadt és romlott a fa. Ha én erősen húzok erről és te erősen húzol arról, ez bizony, hull le, hull le, hull le és végre megszabadulunk. De, Sziszet, sok idő már elmúlt s a bőr a kezemről már lejött, érzem, hogy erőm fogytán van, a karó nagyobbodik, elnehezül. Jól tudom, hogy rothadó, de, Sziszet, sokat, sokat nyom. Érzem, hogy erőm hanyatlik, ismét énekeld el nekem dalodat. Mindnyájan húzzunk és lehull, sokáig nem bírhatja a terhet. Ez bizony, hull le, hull le, hull le, már rothadt és romlott a fa. Ha én erősen húzok erről és te erősen húzol arról, ez bizony, hull le, hull le, hull le és végre megszabadulunk. Az öreg Sziszet nem beszél többé, elvitte egy rossz szél ő tudja hová a szél elvitte s én még vagyok a házkapunál. S ha mennek erre új fiatalok fennhangon újra eléneklem Sziszet utolsó dalát, az utolsót, melyt tanított. Mindnyájan húzzunk és lehull, sokáig nem bírhatja a terhet. Ez bizony, hull le, hull le, hull le, már rothadt és romlott a fa. Ha én erősen húzok erről és te erősen húzol arról, ez bizony, hull le, hull le, hull le és végre megszabadulunk. |
